Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


+1 kávé

2013.06.06

 

pluszegykave.png

 

Az ötlet nem új, Nápolyban vált szokássá az 50-es években, de rokon a mi "Éld át helyettem is!" programunkkal, még ha egymástól függetlenül született is.

Eredetileg úgy indult, hogy a kirándulásra jelentkezők fizethetnének még egy részvételi díjat, ezzel lehetővé téve olyan gyerekek számára is a részvételt, akik családja ezt nem engedhetik meg maguknak.

Aztán a gyakorlatban ez úgy működött, hogy olyan adományozóink voltak, akik személyesen nem tudtak eljönni a kirándulásra, de szívesen kifizették valaki helyett. Így tudtuk elvinni a Bárczi iskola állami gondozott tanulóit Budapestre, a téli szünetben.

 

2013. 04. 09.

Nemrég megjelent Budapesten az adakozásnak egy új formája, amely amellett, hogy hatékony, a lehető legdiszkrétebb: a kezdeményezés lényege, hogy a fogyasztásunkon túl fizessünk ki még egyet, abból, amit rendeltünk, a másikat pedig majd egy rászoruló kapja meg ingyen. Az Olaszországban már vagy száz éve jól működő “felfüggesztett kávék” nálunk továbbfejlődtek, és akár már szendvicsekkel, fagyival, vagy kutyaeledellel is segíthetjük azokat, akik szorult helyzetben vannak. A mozgalomhoz egyre többen csatlakoznak.

Dezse Balázs

welovebudapest.com/hu/uzletek-szolgaltatasok/cikkek/2013/04/09/1-kave-az-adakozas-uj-formaja 

 

8037edc963758ca86e3ea77934d81cd1.jpg

 

 
 

 

Profilkép


Nyelvek

MagyarEnglishDeutsch


Utolsó kép


Elérhetőség

Engel Tanonc Egyesület

9025 Győr, Haladás út 36

06 70 8833 247

engelalap@gmail.com

Hírlevél



Archívum

Naptár
<< Március / 2019 >>


Statisztika

Most: 4
Összes: 123308
30 nap: 7949
24 óra: 275